Gyakornok voltam.

(Nem csak) luxemburgi képek és élménybeszámolók...

A kötelező szakmai kirándulás keretén belül kedden, szerdán és csütörtökön Strasbourgban voltunk. A három nap alatt rengeteg programban vettünk részt: előadásokat hallgattunk meg egy-egy uniós intézményben dolgozó munkatárstól, találkoztunk és beszélhettünk parlamenti képviselőkkel, belátogattunk a Parlament ülésére és egy szavazásra, végül pedig jártunk az Európa Tanácsnál és az Emberi Jogok Európai Bíróságán. A sok-sok program mellett azonban maradt szabadidőnk is, tehát volt elég idő gyalog felfedezni a várost.

Most pedig képek következnek az élménybeszámoló illusztrálására!

A Parlament épülete az Ill folyó partján.

parlament.jpg

A Parlament épülete belülről.

parlbelul.jpg

Ülésezik a Parlament.

parlules.jpg

Az Európa Tanács épülete előtt álló zászlók. Az Európa Tanács egy 47 tagországot számláló nemzetközi szervezet, amely az emberi szabadság és jogok érdekében szólal fel, szorosan együttműködve az Emberi Jogok Európai Bíróságával. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a tanács nem EU-s intézmény!

eurtanacs.jpg

Képek az óvárosról és a folyópartról.

katedrális.jpg

hazak.jpg

esti folyopart2.jpg

esti folyopart.jpg

És végül a gólya, az elzászi régió jelképe. Bármerre megyünk a bazársoron, rengeteg gólyás szuvenírt találunk. :)

golya.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://eugyakornokluxemburg.blog.hu/api/trackback/id/tr974547926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása