Gyakornok voltam.

(Nem csak) luxemburgi képek és élménybeszámolók...

Augusztus 23-a és szeptember 11-e között meglepően élettel telibb Luxembourg, mivel ebben az időszakban kerül sor a 672. Schueberfouer-ra (ejtsd: suberfué), ami nem más, mint egy ideiglenes vidámpark, amely Luxembourg egyik központi terén kap helyet. Az esemény honlapja luxemburgi, francia, német és angol nyelven érhető el, és bővelkedik információban, videókban és képekben, ezért mindenképpen érdemes felkeresni.

A Schueberfouer története is megtalálható a honlapon. E szerint Vak János cseh király és luxemburgi herceg mondta ki 1340. október 20-án, hogy ennek az eseménynek mindig augusztus 24-hez, Szent Bertalan apostol ünnepéhez kell kötődnie. Akkoriban ez az esemény hatalmas, nyüzsgő piacot jelentett, amelyet évente megrendeztek, és ahol bármit meg lehetett kapni.

Az esemény neve valószínűleg annak a helynek a nevéből (Schuedburg) eredeztethető, ahol legelőször megrendezték az első ilyen nagyszabású piacot. A XVIII. századtól kezdett az esemény vidámparkká átalakulni.

Az én gyomrom nem bírja a hullámvasutat és az ehhez hasonló körbe pörgő-forgó masinákat, úgyhogy én csak az óriáskerékre ültem fel, ahonnan nagyon szép kilátás nyílt a városra. Erről következik most pár kép.

 A bejárat, természetesen nappal szemben...IMG_2071.JPG

Óriáskerék.

IMG_2073.JPG

IMG_2090.JPG

 A tornyok látképe az óriáskerék egyik ablakából.

IMG_2081.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://eugyakornokluxemburg.blog.hu/api/trackback/id/tr64741075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása